Csikónevelés
A csikóvállalás felelősségteljes döntés, és nagy szakértelmet igényel. Anyagi megfontolásból nem biztos, hogy érdemes csikót nevelni, mert a nevelés teljes összköltségét figyelembe véve, mire felnő, általában többe kerül mintha felnőtt lovat vennénk.
Mindezek ellenére a lovakat szerető ember gyakran csikót fog nevelni, mert sokkal inkább magáénak érzi az általa nevelt lovat, mint a készen vásároltat. Sajnos, ezzel gyakran együtt jár az is, hogy olyan ember vállal csikót, aki nem ért a lóneveléshez, így mire a csikó felnő, annyi rossz szokást alakít ki, hogy végül gyakorlatilag használhatatlanná válik.
Ezek fényében nagyon is meggondolandó, hogy vállaljunk-e csikót, még akkor is, ha a feltételek adottak hozzá.
A feltételek megteremtésénél nem csak azokat a tényezőket érdemes figyelembe venni, amik elengedhetetlenül szükségesek, hanem azokat is, amitől a ló igazán jól érzi magát. Tudni kell, hogy egy ló nagyon terület igényes. Ahhoz, hogy igazán jó körülményeket mondhasson magáénak a ló, nagy kiterjedésű legelőre van szükség az istálló környékén, hogy ne csak a kilovaglások alkalmával jusson hozzá a legeltetéshez. Ilyen körülményeket kevesen mondhatnak magukénak, ezért meggondolandó a csikóvállalás.
Az anyagi terheket is nagyon kevesen képesek felmérni. Sajnos, jelenlegi helyzet azt mutatja, hogy egy csikó felnevelése többnyire anyagi veszteséget jelent a legtöbb esetben. Kizárólag azok a lovak jelentenek anyagilag nyereséget, melyeknek külleme kifogástalan, vagy be vannak tanítva, belovagolva, bekocsizva, valamint versenyeredmények tekintetében reményteljesek.
A csikónevelés folyamata összetettebb dolog, mint sokan gondolnák. Ezért hangsúlyozandó, hogy a csikóneveléshez nem értő ember ne vágjon bele, hiszen a gondozás nem feltétlenül egyenlő a neveléssel, és később már nagyon nehéz átnevelni a felvett rossz szokásokról egy lovat, hiszen azokat a szokásokat a hozzá nem értő ember váltotta ki.