Magasugratás világrekord
Alberto Larraguibel Morales kapitány 1949. február 5-én Chilében Huaso nevű angol telivérjével átugorja az elképesztő 247 cm magas állványt.
Faithful (hűséges) egy 165 cm magas sárga mén volt. Chilében látott napvilágot 1933-ban. Versenylóként kezdte pályafutását, majd 6 éves korában díjlovaglásra próbálták idomítani. Egy sérülés következtében szertefoszlott ez az álom, így került Faithful végül az ugró sportba.
Egy szabad tréning során könnyű szerrel kigrott a pályát körülvevő 2 m magas falon. Egy véletlenül arra járó katona ezt észrevette és azonnal meg is vásárolta őt. Ő nevezte át Huasora.
később Captain Alberto keze alá került, aki 2 év intenzív tréning után vágott neki a rekord kísérletnek, ekkor 16 éves volt a ló.
Az első próbálkozásnál elrontotta a távolságot, a másodiknál sem volt tökéletes, ezért Huaso a hasával ledöntötte az állványt, de nem hátráltak meg. Már csak egy lehetőség volt, hogy történelmet írjanak. Nekifutottak utoljára is a 2 és fél méter magas akadálynak és Huaso repült. "A legnehezebb pont az ugrás csúcsa volt, amikor a szemem mintegy 4 méterrel volt a föld fölött, és elkezdtünk zuhanni lefelé."
a rekord után többé nem ültek Huasora. 1961. ausztus 24-én természetes halált halt 29 évesen.
Emlékére szobrot állítottak.
url=http://www.youtube.com/watch?v=F1qS4ilk5bM iurl=http://www.youtube.com/watch?v=F1qS4ilk5bM width=480 height=385 loop=false play=false downloadable=false fullscreen=true displayNavigation=true displayDigits=true dispPlaylist=none playlistThumbs=false |