prosper lovasklub
Kérdése van?
info@lovasinfok.hu
 
 
  
Parkolópályán a csodaló: Overdose augusztus előtt nem áll rajthoz


Kicsi is, nem is a legszebb – de a miénk… Overdose-ra, az új magyar csodalóra nem csak úgy lehetünk büszkék, ahogy Virág elvtárs volt a citromforma magyar narancsra a klasszikussá vált Tanú című filmben. Overdose valóban a legjobb. Magyarországon, Európában, sőt, ha semmi nem jön közbe, egyszer talán meghódítja az egész világot. A Dózinak becézett telivér most (szó szerint) lábadozik: pár hónapra parkolópályára került folyamatosan kiújuló pataproblémái miatt.

 

 Bosszankodhat már egy ideje a Robinson család, melynek istállójában a külsőre teljesen jelentéktelen pej csődör először állt lábra kevéssé eredményes és ígéretes anyja, az ír-angol-amerikai származású Our Poppet mellett. Akkor és ott csak egy volt a versenyistálló születésüktől a „futottak még” kategóriába tartozó csikói közül. Ma Nagy-Britanniában csak „Budapest Bullet”-ként (Budapesti Golyó) emlegetik, az amerikaiaktól megkapta (legendás lovuk után) a kitüntető „The Hungarian Seabiscuit” állandó jelzőt, a németek pedig egyszerűen „Csodalóként” emlegetik – megérdemelten. Overdose, ahol indul, nyer. És nem akárhogy! Tizennyolc hosszal, tizenhat hosszal… A többi telivér csámpás éticsigának tűnik a furcsa mozgású, alig négyéves csődör mellett.

 

Ami Robinsonéknak bosszúság, az a szlovák állampolgárságú Mikóczy Zoltánnak határtalan boldogság: lova, melyet alig nyolcszázezer forintnak megfelelő összegért vásárolt pár évvel ezelőtt egy árverésen, ma becsülten másfélmilliárdot ér. Igaz, hogy Dózi tulajdonjoga közben módosult némileg (társtulajdonosok jöttek a képbe), Mikóczy Zoltánt ő tette híressé. Megtanultuk az övévekl együtt trénere, Ribárszki Sándor és munkalovasa, Budinszki Barbara nevét is. És ami még fontosabb: tehetségének köszönhetően Kincsem és Imperiál után végre megint nemzetközi galopptabellára került az egykor kiváló versenylovairól híres Magyarország. Mert bár a Dózit birtokló szindikátus valamennyi tagja szlovák állampolgár, a különleges telivér Alagon edz, magyar színekben versenyez.

 
A „rút kiskacsa” kissé csámpás, de rakétalábú. Legnagyobb hajrái közben akár a 70 km/h sebességre is képes. Nevére talán az ominózus francia futambotrány kapcsán figyeltünk fel először komolyabban. Dózi akkor, 2008 októberében a párizsi Prix de L'Arc de Triomphe-on egy érvénytelen rajt után pályacsúccsal futotta le az ezer méteres távot – hiába. A versenyt néhány órával később újraindították, már nélküle. Nem akarta túlterhelni a tulajdonosa. Azóta neve itthon is fogalommá vált, és sikerének köszönhetően újra virágkorát éli a lóverseny: félszáz éve nem látott annyi embert a Kincsem Park, mint a 2009. április 19-i OTP – Hungária Nagydíjon, amely Overdose szezonnyitója volt – és amit természetesen nagy fölénnyel megnyert.

 
A magyar csodaló indulása már ekkor kérdéses volt, hiszen egy korábban elhibázott patkolásból visszamaradt tályog és annak kezelése során fellépő utóhatások miatt folyamatos sántasággal küszködik az érzékeny állat.  Azóta, bár meghívták több rangos, nemzetközi futamra, egyszer sem indult. Hiába várta a Royal Ascot közönsége június közepén, és hiába látnák szívesen a newmarketi July Cup-on, Mikóczy Zoltán nem engedi. Vigyáz rá. Legközelebb talán augusztusban, Baden-Badenben futhat Dózi – de csak akkor, ha addigra ismét teljesen egészséges lesz. A kis pej mén most speciális terápiát kap, diétázik, alig terhelik és ügyelnek a kényelmére. Sikersorozata pár hónapra megtorpant ugyan (és ez a versenytelivérek életében, akik általában legfeljebb 5-6 éves korukig futnak a pályán, nagy idő!), de mindenki biztos benne, hogy a parkolópályáról első helyen rajtol majd újra a csúnyácska angol telivér, aki Magyarország egyik jelképévé vált.